Magyar
RSS Magyar

2014. szeptember 25

Nem holokauszttagadó Victor Ponta a diszkriminációellenes hatóság szerint

Nem tagadta a holokausztot Victor Ponta miniszterelnök, amikor Traian Băsescu tízéves államfői ténykedésének következményeit a náci rezsiméhez hasonlította - tájékoztatott csütörtökön az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) előző napi döntéséről Asztalos Csaba, a testület elnöke. A miniszterelnököt "gondatlanságból elkövetett" holokauszttagadásért jelentette fel a hatóságnál az ActiveWatch médiafigyelő szervezet, mert megítélése szerint a kijelentés - még ha nem is szándékosan - a nácizmus bűneit bagatellizálja, és ezzel sérti a holokauszt áldozatait. A CNCD felmentő határozatánál azt vette figyelembe, hogy a nyilatkozat nem utal a zsidó közösségre, s nem a zsidó közösség panaszkodott diszkriminációra - magyarázta Asztalos Csaba. Hozzátette: a határozat indoklásában a CNCD mindazonáltal elhatárolódik az összehasonlítástól, amelyet a maga részéről "enyhén szólva szerencsétlennek" tart. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 09.25)

Elfogadták mind a 14 államelnökjelölt pályázatát

Mind a 14, az államelnöki választásokon indulni kívánó személy pályázatát elfogadta a Központi Választási Iroda (BEC) - jelentette be Marian Muhuleţ, a BEC szóvivője, tájékoztatott a közszolgálati rádió (RRA). November 2-án, az államelnök-választás első fordulójában Victor Ponta (PSD-UNPR-PC választási szövetség), Klaus-Werner Johannis (ACL), Monica Luisa Macovei, Călin Popescu Tăriceanu, Gheorghe Funar és Teodor Meleşcanu független jelöltek, Elena Udrea (PMP), Dan Diaconescu (PP-DD), Kelemen Hunor (RMDSZ), Szilágyi Zsolt (EMNP), Corneliu Vadim Tudor (PRM), Constantin Rotaru (Szocialista Alternatíva Pártja), William Brânza (Román Ökológus Párt) és Mirel Mircea Amaritei (Prodemo) vesz részt. Az államelnöki választások második fordulóját november 16-ára tervezik. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 09.25)

Szeptember 30-ra halasztották a döntést Klaus Johannisról

Szeptember 30-ra halasztotta a döntést Klaus Johannis összeférhetetlenségi ügyében a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék, írja a politicaroamaneasca.ro hírportál. Korábban a Gyulafehérvári Itélőtábla érvénytelenítette az Országos Fedhetetlenségi Ügynökség (ANI) jelentését, amit az ügynökség megfellebezett, így került a Legfelsőbb Itélő- és Semmítőszék elé. Amennyiben összeférhetetlennek találják, 3 évig nem tölthet be semmiféle köztisztséget, így az államfőválasztáson sem indulhat. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 09.25)

Pénzt különítenek el esetleges Ebola-esetek kezelésére

Pénzt különít el a kormány arra az esetre, ha Romániában is megjelenne az Ebola. Victor Ponta kormányfő szerdán azt mondta, egyeztetett Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkárral, és arra a következtetésre jutottak, mindenképp szükség van egy bizonyos pénzkeretre, amiből biztosítani tudják a legmegfelelőbb orvosi felszerelést arra az esetre, ha az országban is megjelenne az Ebola fertőzés veszélye. Az Ebola-vírus leginkább Nyugat-Afrikában terjed, az Egészségügyi Világszervezet utolsó adatai szerint több mint 2800 halottja van a kórnak, elsősorban Libériában, Guineában és Sierra Leonéban, de a fertőzés veszélye már Európát is elérte. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 09.25)

Többet nem kapunk igazolást az egészségbiztosító pénztártól

Ezentúl nem adnak ki a biztosítottaknak igazolást a területi egészségbiztosító pénztárak – olvasható az Országos Egészségbiztosító Pénztár közleményében. A román állampolgároknak eddig kérésre kibocsátottak nyomtatott igazolást, ám a biztosítási díj befizetését ezentúl online ellenőrzik. A biztosító honlapján ellenőrizhető, hogy valaki biztosított vagy nem. Az online adatbázist naprakészen frissítik annak függvényében, hogy befizettük-e a havi járulékot vagy nem. Mint megírtuk, ezzel párhuzamosan kézbesítik az elektronikus egészségügyi kártyákat valamennyi biztosítottnak, az új rendszer pedig jövőre válik teljes mértékben üzemképessé. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 09.25)

Harminc romániai gyereket mentett meg az Europol

Több mint ezer embert tartóztattak le Európa-szerte és mintegy 30 romániai származású gyermeket mentettek meg az emberkereskedőktől az Europol munkatársai – számolt be a bukaresti sajtó, az AFP hírügynökség alapján. Rob Wainwright, az Europol igazgatója szerint minden idők legjelentősebb akcióját sikerült elvégezniük a szervezett bűnözés elhárítására. Az Árkhimédész fedőnév alatt szervezett műveletben húszezernél több rendfenntartó vett részt, és több hónapon át készültek a rajtaütésre, melyeknek nagy része repülőtereken, határátkelőhelyeken és kikötőkben zajlott. Az Europol által koordinált műveletben valamennyi uniós tagállam, Norvégia, az Egyesült Államok, Ausztrália, Svájc, Szerbia és Kolumbia is részt vett. A vizsgált területek az emberkereskedelem mellett a heroin- és kokainkereskedelmre, az számítógépes bűncselekményekre, az illegális határátlépésekre és a csempészáruforgalomra is kiterjedtek. A művelet során 600 kg kokaint, 200 kg heroint, 1300 kg marihuánát, egymillió eurót, 13 luxusautót, valamint másfél milliónál több szál cigarettát koboztak el. Felszámoltak egy gyúgyszerhamisító laboratóriumot, mintegy tízezer illegálisan bevándorló személyt igazoltattak. A közel 200 kimenekített személy között, akiket emberkereskedelem céljából tartottak fogva különböző bűncsoportok, 30-an Romániából származó kiskorúak voltak. A szervezett bűnözés felszámolásában a legtöbb letartóztatást Spanyolországban (250 bűnöző) és Bulgáriában (200 bűnöző) végezték. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 09.25)

Andrei Demeny



RADOR HIRÜGYNÖKSÉG - 25.09.2014 18:00