Magyar
RSS Magyar

2014. szeptember 17

Éhségsztrájkba lép a diaszpórában élő románok képviselője

Aurelian Mihai független képviselő, a diaszpórában élő románok reprezentánsa a Képviselőház szerdai ülésén bejelentette, hogy a mai naptól kezdve meghatározatlan időre éhségsztrájkba lép, mivel – véleménye szerint – a román állam nem tesz semmit a határontúli románokért. ”Addig éhségsztrájkolok, amig a román hatóságok valamit is tesznek a külföldön élő román állampolgárokért”, mondotta, a problémák között emlitve meg a magas konzuli díjakat és a konzulátusok modernizálásának elhanyagolását, valamint a román állam közömbös viszonyulását a hazájuktól távol elhúnyt román állampogárok reapatriálása iránt és a románok hazájukba való visszaköltözését segitő konkrét projekt hiányát. Aurelian Mihai 2013-ig a Dan Diaconescu Néppárt képviselője volt; jelenleg független képviselőként tevékenykedik.

A Román Posta révén kézbesítik az egészségbiztositási kártyákat

A Román Posta péntektől megkezdi az egészségbiztositási kártyák kézbesitését, és a postatársaság közlése szerint az akció valószinüleg októberben fejeződik be. A kártya használata egyelőre nem kötelező, de a jövő évtől az egészségügyi szolgáltatások elszámolása csakis az egészségbiztositási kártya révén történik. 2015 januárjától, sürgősségi ellátás igénybevételekor a pácienseknek nem kell felmutatniuk e kártyát. Mint Mihaela Tănase, az Országos Egészségbiztositási Pénztár szóvivője elmondta, a kártya kézbesitése után a biztositottnak valamelyik egészségügyi szolgáltatónál kell jelentkeznie, legyen az a családi orvos, szakorvos vagy laboratórium. A biztositottnak kézbesitett kártya csak akkor lesz érvényes, ha az illető egészségügyi szolgáltató, amelynél bejelentkezik, kártyaleolvasóba helyezi a kártyát és a PIN-kód beállitásának megváltoztatását kéri, amely négy számjegyből áll, ugyanis a kártyát a gyári 0000 értékkel kézbesitik a biztositottnak. Az egészségügyi szolgáltatások igénybevételekor a kártyabirtokos saját maga üti be a személyi azonositó számot, azaz a négy számjegyból álló titkos kódot. Abban az esetben, ha a páciens nem tud személyesen elmenni az illető egészségügyi szolgáltatóhoz vagy képtelen a PIN-kód használatára, egy másik személyt kell felhatalmaznia mindezek elvégzésére, tájékoztatott Mihaela Tănase.

A román energiaügyi miniszter Olaszországban tárgyal az ENEL vezetőségével

Răzvan Nicolescu energiaügyi tárca nélküli miniszter szerdán Rómába utazott, ahol megbeszéléseket folytat az ENEL olasz áramszolgálató vezetőségével. Az olaz energiaóriás nemrég jelentette be, hogy adósságának csökkentése végett kénytelen eladni a romániai és szlovákiai érdekeltségeit. Románia az energiaszolgáltatást stratégiai tevékenységnek tekinti és ilyen meggondolásból valószinüleg megvásárolja az ENEL leányvállalatainak egyrészét. Az ENEL romániai vállalatai évente 2,6 millió ügyfelet látnak el energiával – a Bánságban, Munténiában és Dobrudzsában -, amelyből 2,4 millió háztartási fogyasztó. Az olasz vállalat Romániában 91 ezer kilóméternyi elektromos hálózattal rendelkezik.

A jővő héten ismertetik a Tarom helyzetét rendező megoldásokat

A szállitásügyi minisztérium és a Tarom légitársaság képviselői alkotta külön bizottság a jövő héten, hétfőn, ismerteti a pilóták és légi kisérők tiltakozása miatt kialakult helyzet rendezésére hivatott megoldásokat. A tárcavezető a keddi tárgyalásokon a Tarom fejlesztési tervének kidolgozását is kérte. Ugyanazen megbeszélésen a szakszervezeti tagok vállalták, hogy biztositják a Tarom-gépek menetrend szerinti közlekedését. A tűntetők fő elégedelenségét a bérpótlékok csökkentése képezte.

Egyetlen államelnök-jelölt sem SIE-tiszt

A Külföldi Hirszerző Szolgálat (SIE) tájékoztatta a SIE tevékenységét ellenörző bizottságot afelöl, hogy egyetlen államelnök-jelölt sem tisztje e külföldi titkos szolgálatnak, közölte Ilie Sârbu szoicáldemokrata szenátor, bizottsági alelnök. Mint ismeretes, Traian Băsescu államfő nemrég úgy fogalmazott, hogy az államelnök-jelöltek egyike a titkos szolgálatok fedett tisztje. A SIE ilyen összefüggésben pontositott. A demokrata-liberális és a liberális képviselők kedden parlamenti kivizsgáló bizottság létrehozását kérték az államfő által szolgáltatott információ tisztázására.

A parlament elé terjesztették a Ponta-kormány ellen szóló bizalmatkansági inditványt

A parlament elé terjesztették a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) kezdeményezésére a Ponta-kormány ellen kidolgozott bizalmatlansági inditványt, amelyet szeptember 22-én vitatnak meg és bocsátanak szavazat alá, közölte Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök. Az ACL-dokumentum 171 aláirója szerint a kormány által az utóbbi hónapokban kifejtett tevékenység arra enged következtetni, hogy a kabinet választási csalásra készül.

A képviselőház elutasitotta a politikusok migrációjára vonatkozó sürgösségi rendeletet

A képviselőház 195 szavazattal, 109 ellenében és 21 tartózkodás mellett elutasitotta azt a sürgösségi kormányrendeletet, amely lehetővé tette volna a helyi választott előljárók számára, hogy a rendelet hatályba lépésétől számítva 45 napig pártot váltsanak, mandátumuk elvesztése nélkül. Megjegyzendő, hogy e dokumentum esetében a döntő fórum a Szenátus. Az ellenzék erőteljesen birálta és alkotmányellenesnek minősitette e rendeletet, úgy vélve, hogy a szociáldemokraták a novemberi elnökválasztási csalásra készülnek. A kormánypártok ezzel szemben azzal érveltek, hogy az új pártok megalakulása, az USL felbomlása és a Keresztény-Liberális Szövetség lértehozása miatt számos önkormányzatban átrendeződtek az erőviszonyok.



RADOR HIRÜGYNÖKSÉG - 17.09.2014 17:23