Magyar
RSS Magyar

2014. július 18

Román állampolgár is utazott a lelőtt repülőgépen

Kettős állampolgársággal rendelkező román utas is tartózkodott a csütörtökön, Kelet-Ukrajnában lezuhant malajziai repülőgép fedélzetén, közölte a román külügyminisztérium, megjegyezve, hogy az információt a Malaysian Airlines légitársaság bocsátotta rendelkezésére.Az áldozat családtagjai kiejentették, nem járulnak hozzá, hogy az áldozat személyazonossága nyilvánosságra kerüljön.

Critistian Diaconescu nemzetközi vizsgálatot sürgetett a Boeing-777 típusú maláj utasszállítót ért támadás ügyében

Cristian Diaconescu, a Népi Mozgalom Alapitvány elnöke szerint haladéktalanul nemzetközi vizsgálatot kell indítani az Ukrajnában történt légiszerencsétlenség okainak kideritéséért. Cristian Diaconescu úgy vélte, hogy össze kellene esetleg hivni egy rendkivüli ülést, amelyen részt venne Ukrajna, a szomszédos országok és az USA. Ugyanakkor a védelmi- és külügyminisztériumtól a helyzet felmérését szorgamazta Románia határán.

Kisinyóv-EU párbeszéd

Az oroszországi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal péntektől betiltotta a Moldova Köztársaságból származó gyümölcsimportot. Ennek nyomán a kisinyóvi hatóságok úgy döntöttek, hogy elmélyitik a párbeszédet az Európai Unióval a múlt hónap végén aláirt Szabadkereskedelmi Egyezmény mielőbbi gyakorlatba ültetéséért.Mint a román rádió kisinyóvi tudósitója közölte, a moldáv kormány munkaülésén Iurie Leancă kormányfő az illetékes hatóságoktól azt kérte, hogy sürgösségi eljárással vizsgálják felül az Orosz Föderációval fenntartott kereskedelmi kapcsolatokra vonatkozó jogi keretet és tegyenek javaslatot, amennyiben Moszkova jóváhagyja a gyümölcsimport betiltására hivatott döntést. Az intézkedést megvitatják a moldáv mezőgazdasági és élelmiszeripari-termékek exportőreivel is.

A román alkalmazók országos viszonylatban 17 ezer munkahelyet ajánlanak fel

A román alkalmazók országos viszonylatban 17 ezer munkahelyet ajánlanak fel, főleg középvégzettséggel és szakmai felkészültséggel rendelkező személyeknek. A legtöbb munkahely-ajánlat Bukarestben, valamint Kolozs, Prahobva és Arad megyében található.A felsőfokú végzettséggel endelkezők 1.200 munkahely közül választhatnak. A statisztikai adatok szerint május végén, országos szinten, mintegy 450 ezer munkanélküli volt, ami 20 ezerrel jelent kevesebbet az előző hónaphoz képes.

A román állampolgárok mintegy egyharmada engedheti meg magának, hogy szabadságra menjen

A Román Értékelési és Stratégiai Intézet (IRES) által csütörtökön nyilvánosságra hozott tanulmány szerint, az idén a román állampolgárok mintegy egyharmada engedheti meg magának a szabadságolás luxusát. A tanulmány szerint a megkérdezettek fele azt válaszolta, hogy nincs olyan helyzetben, hogy megengedhesse magának a szabadságot, egyrészük azért, mert munkanélküli, mig 15%-nak nincs ebben az időszakban szabadsága.Az interjúalanyok mindössze 10%-a volt már nyaralni az idén. A románok számára a legkedveltebb célország: Törökország, Görögország és Spanyolország. Az idén a legtöbb román állampolgár Olaszországba és Bulgáriába látogatott el.

EMNP szerint fontos, hogy a magyar közösség saját jelöltet indítson a romániai államfőválasztáson

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) fontosnak tartja, hogy a magyar közösség saját jelöltet indítson a romániai államfőválasztáson, aki hangot ad a közösség elvárásainak - hangsúlyozta pénteki sajtóértekezletén Toró T. Tibor, az EMNP elnöke."Az egységes és homogén nemzetállami forma nem hoz jövőt a magyarságnak Romániában (...) Egy föderális államberendezkedés, az asszimetrikus regionalizmus intézményesítése, az autonómiák rendszere az, amely számunkra elfogadható" - jelentette ki az EMNP elnöke, hozzáfűzve: "Amennyiben ezen elvárások képviseletét a jelölt felvállalja, számíthat az EMNP támogatására, függetlenül attól, kiről van szó, és melyik párt tagja".Mint ismeretes, az RMDSZ csütörtökön úgy döntött, hogy Kelemen Hunort, a szövetség jelenlegi elnökét indítja a novemberi államfőválasztáson.

Rozalia Gănciulescu



RADOR HIRÜGYNÖKSÉG - 18.07.2014 19:33