Magyar
RSS Magyar

2014. július 9

Nem született megállapodás a Ponta-Kelemen-találkozón

Nem született megoldás a bukaresti kormánykoalícióban kialakult feszült helyzetre Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő és Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke között tartott szerda délelőtti találkozón, ezért további egyeztetésekre kerül sor - közölte Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.Az RMDSZ azért helyezte kilátásba kilépését a bukaresti kormányból, mert Románia a magyar érdekképviselettel szemben avatkozott be a kisebbségek és az Európai Bizottság jogvitájába.

A kormány bezárt négy egyetemet

A kormány bezárt négy egyetemet és további négyet monitorizál, miközben három felszámolás alatt van. A szerdán elfogadott kormányhatározat értelmében összesen 135 tanulmányi program szünik meg. Mint Mihnea Costoiu felsőoktatásért felelős tárca nélküli miniszter közölte, négy felsőoktatási intézmény ez évtől már nem szervezi meg a felvételi vizsgát, mivel felszámolják azokat. A miniszter tájékoztatása szerint az alábbi egyetemekről van szó: A Bukarest-i Római-Katolikus Hittudományi Főiskola, a Bukaresti Pénzügyi-Bankügyi Főiskola, a Jászvárosi "Mihail Kogălniceanu" Egyetem és a Temesvár-i "Mihai Eminescu" Főiskola.

A román kormány korrekt álláspontra helyezkedett a kisebbségi kezdeményezés ügyében

Cristian Diaconescu volt külügyminiszter, a Traian Băsescu államfő védnökségével megalakult Népi Mozgalom Alapítvány elnöke szerint a román kormány szükséges és korrekt álláspontra helyezkedett a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezés ügyében. Mint hozzáfűzte: Romániának nincs más alternatívája, mint az Európai Bizottság oldalára állni a kisebbségi kezdeményezéssel szemben. Mint ismeretes, a kormányban részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség a koalícióból való kilépését helyezte kilátásba, miután Románia a magyar érdekképviselettel szemben avatkozott be a kisebbségek és az Európai Bizottság jogvitájába.

"A magyarság képviselőinek kötelessége felfedni Románia szerződésszegéseit"

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke szerint az erdélyi magyarok képviselőinek kötelessége nemzetközi szinten felfedni Románia szerződésszegéseit. A Kelemen Hunor romániai miniszterelnök-helyetteshez, RMDSZ-elnökhöz intézett nyilt válasz-levelében Izsák Balázs igy fogalmazott: Románia megszegte azt a vállalt kötelezettségét, hogy kisebbségpolitikáját az Európa Tanács 1201-es ajánlására alapozza. Ugyanakkor bírálóan szólt az RMDSZ ama álláspontja kapcsán, hogy nem panaszolhatja be a nemzetközi szervezeteknél a romána kormányt, amelynek jómaga is tagja. "A nemzetközi fórumok előtt a kötelességszegés mindaddig láthatatlan marad, amíg annak létezését maguk az érintettek, a hátrányt szenvedő közösség képviselői rejtik el" - fűzte hozzá Izsák Balázs.

Rozalia Gănciulescu



RADOR HIRÜGYNÖKSÉG - 9.07.2014 18:28